| |
Főoldal  Publikációk Autonómia a mozgásfejlesztésben
Mozgásfejlesztés | 2024. november 21., csütörtök |
|
|
|
|
|
Autonómia a mozgásfejlesztésben |
Manapság egyre több szó esik az autonóm személyiség kialakításáról. Hadd közelítsek az általam megtapasztalt irányból e téma megvilágításához.
Az autonómia az egyén önállóságát, felelősségteljes aktivitását, kezdeményezőkészségét jelenti. Ez az aktív kezdeményezőkészség a fejlődés rugója. Ha oktalanul sorozatosan korlátozzuk a kezdeményező, leválni igyekvő gyermeket, különböző mértékű devianciák okozóivá válunk. A felnőttként szorongó, döntésképtelen, vagy összeférhetetlen, agresszív, esetleg magányos emberek többsége gyermekkorban szenvedte el azokat a korlátozó nevelési hatásokat, melyek élete végéig befolyásolják viselkedésüket. A gyermekkorban bontakozó önállósodási törekvések gyakran véreznek el a „pedagógia oltárán”.
A leválás, azaz önállósodás az első akaratlagos mozgással kezdődik. A gyermek minden kezdeti megismerési törekvése mozgással kapcsolatos, ezért valamennyi új ismeretet mozgásához és teste érzékeléséhez kapcsol. Az önálló mozgás gyakorlásával felismeri képességei mértékét, saját mozgásának következményeit. Ez a kölcsönhatás a fejlődés első nagy pillanataitól működésbe lép:
a mozgás indítja el a leválási folyamatot, az „éntudat” alakulását
a mozgás során ismerkedik meg teste korlátaival, kiterjedésével
a mozgások sikeressége táplálja az önbizalmat
az első önindította mozgás következtében létrejött változás ébreszti a kompetencia érzését (P. Balogh Katalin)
a mozgás indukálja a beszéd fejlődését (Delacato)
Belátható, hogy a mozgás a tudatosodás, az öntudatra ébredés irányába hat, fontos kelléke az értelem nyiladozásának.
A babák normál körülmények között segítség nélkül tanulnak meg átfordulni, kúszni, mászni, nem utánoznak senkit, nincs követendő mozgásmintájuk. Mégis tökéletes a mozgásuk, célirányos és sikeres. Mi vezérli őket? Az egyszerű fizikai törvényszerűség. Ahhoz, hogy egyensúlyban maradjanak, nem emelhetik egyszerre a jobb kezet és lábat, különben eldőlnének. Egymás után felváltva és ellentétesen emelgetik a végtagjaikat. Kizárólag saját tapasztalataik alapján jutnak el a megoldáshoz. Ez az a szerencsés kor, amikor mi, felnőttek nem tudunk buzgó magyarázatainkkal beleszólni gyakorlatozásaikba. A nagy pillanat, az önálló járás semmivel sem fontosabb a mozgás előző szakaszainál, ahol az egyensúly megtalálása és megtartása a kardinális kérdés. Az egyensúlyozással járó egymásra épülő nagymozgások (csúszás, kúszás, mászás, gurulás, járás, futás, ugrás) begyakorlásával az idegrendszer beérése történik meg. (Delacato)
De vajon ezt a felnőttek is tudják? Adnak-e elég lehetőséget és teret a mozgással érzékelhető megtapasztalásra? Lehet-e a babáknak szabadon kúszni-mászni a lakásban, a játszótéren? Adunk-e lehetőséget az eredendő mozgásvágynak?
Mi óvodapedagógusok minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy kielégítsük ezt a mozgásvágyat, de először alaposan megnyirbáljuk azt. Megmagyarázunk és megtanítunk minden mozdulatot, de főleg az eszközök használatát. Azt gondoljuk, apróságaink már értenek a szóból és folyamatos instrukciókat adunk, ahelyett, hogy hagynánk őket próbálkozni! Ez jelentené számukra a kompetencia megérzését, az önállóság kezdetét.
Középső csoportos testnevelés foglalkozáson vagyunk. Tornyok közti résen bújnak át a gyerekek. Láthatóan teljesen leköti figyelmüket az attrakció. Többségük már tisztában van a vállszélesség problematikájával, oldalra fordulva araszolnak át az akadályon. De ki ez a legényke, aki hitetlenkedve két vállát továbbra is behajtogatva, szemből próbál benyomakodni a résen? Ő az, aki még információhézag címén újra és újra próbálkozik a saját elképzelései szerint támpontokat gyűjteni teste kiterjedéseiről. Mozgása révén kialakítja testéről alkotott elképzeléseit, testtérképét. Mindezt anélkül teheti, hogy bárki rászólna: fiam, ezt nem így kell! A hibák javítása, a magyarázás csak elvenné a jókedvű lendületet.
„A mozgásinformációkból összeálló testtudat az énfogalom hordozója „(P. Balogh K.)
A testtudat erősödését segíti az irányok változatos bemozgása: kanyarodó sávokban haladunk előre, oldalra, hátra. Három dologra is figyelni kell egyszerre: a papírtégla bottal történő irányítására, az irány tartására és váltására. Sokadik körforgalma ez a gyerekeknek, mégis az elmélyült odafigyelés, igyekezet látszik rajtuk. Élvezik a próbálkozás korlátlan lehetőségét. Nincs megszabva a sebesség, a gyors lehet még gyorsabb, nem kell egymás mögött haladni, a lassabban mozgó sem érzi kínban magát a háta mögött feltorlódott társai miatt.
Ennyi feladat közepette a nagyobbak arra is tudnak figyelni, hogy társaikat kikerülve elegendő helyet keressenek a mozgásukhoz. Ez egy igen fontos momentum az egyén és a csoport érdekeinek egyeztetésében Az egyeztetés a gyermekek hatáskörében történik. Mindenki a saját helyzetéről dönthet betartva a csoport érdekeit is.
Íme egy önérvényesítő technika a módszertanban, ami egyben a felelősségteljes döntés képességét gyakoroltatja az autonóm személyiség kialakításához.
Köztudott, hogy a hiperaktív gyerekek képtelenek mozgásukat szabályozni. Leverik a poharat, kiöntik a vizet, feldöntik a várat. Ezek a gyerekek hatalmas lendülettel megindítják a mozdulataikat, azonban megállítani nem tudják, mert hiányzik a megállító, azaz a gátló vezérlés. (Ayres) Ennek gyakorlására kiváló a szivacsfal: nekiszaladni, és becsapódni a szivacsba. A fal megtanít a megállásra.
A gyerekek a tudósokat is képesek olykor túlszárnyalni.
Füles labdával játszunk. Az 5 éves Tamás darabideig velünk tart, majd sokkal érdekesebbnek találja a bordásfalra rögzített hevedert. A labdán ugrálni, közben előre haladni, ez számára túl bonyolult. Sokkal inkább neki való leugrani a bordásfalról derekán a „hegymászószereléssel”. Mondhatni, felfedezte a maga „szivacsfalát”: leugrásnál becsapódik a szivacsba. Sőt, túltesz Ayres-en. Továbbhaladva kifeszíti a derekára rögzített kötelet. Tökéletes elmélyültséggel gyakorolja a gátló mozdulatokat, ami a labdán biztosan nem sikerülne. Tehát Tamás saját képességeinek ismeretében döntött arról, ráadásul teljesen indokoltan, mi az, amit szívesebben felvállal. A döntés a felelősségvállalás nélkülözhetetlen velejárója. Ki is tart a foglalkozás végéig a választott mozgásnál.
Ilyen esetekben döbbenek rá, mennyire nem a saját életüket élik gyermekeink.
Vajon hányszor dönthetnek arról, mit tennének szívesebben, vannak-e felkínált alternatívák a választáshoz?
Egyre szimpatikusabb az a megoldás, amikor a szenzomotoros érés érdekében tudatosan kikészített eszközök között szabadon választhatnak a gyermekek, kombinálhatnak és kísérletezhetnek az eszközökkel, a mozgássorokkal, kiélhetik kreativitásukat. Ez lenne életkori sajátosságaiknak egyik legfontosabb megnyilvánulása.
Adjuk meg a gyermek számára azt a nagyszerű érzést, hogy maguk találhatják ki a megoldásokat. Mi pedig őszinte örömmel üdvözöljük próbálkozásaikat. A feltétel nélküli bizalom a magabiztosság kialakításához szükséges. Ez a szemléletmód jelenti a mozgásban a szabadságot, a személyi fejlődésben az önállóság, az autonómia erősödését.
Tótszöllősy Tünde
a Mozgásfejlesztő Program vezetője
közoktatási szakértő
|
|
|
|
|
|
|
|
|
