Kephart (1968) gondolataiból kölcsönözve így lehetne összefoglalni a mozgásfejlődés lényegét.

A mindennapok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy amikor a baba járni tanul, addig gyakorolja, amíg az ismételgetés során kifinomodik a végrehajtás módja az első mozdulattól az utolsóig.

A. J. Ayres kutatásaiban rámutatott arra, hogy a serkentés (mozgásindítás) és gátlás (a mozgás megállítása) minden egészséges fejlődésű gyermek esetében azonos számban van jelen. Minél több mozgásmegállító funkció alakul ki, annál koordináltabb maga a mozgás is, az agy pedig annál fejlettebb tevékenységre képes.

Kóros esetben a gátlás nem tud kialakulni, a mozdulatok túl lendületesek, ezért sikertelenek maradnak (túlesik az akadályon, elsodorja társait). Ezek a mindent borogató, izgő-mozgó gyerekek sok zavar okozói. Pedig csak pótolni szeretnék a mozgásfejlődésükben különböző okokból bekövetkezett lemaradást.

Az ilyen gyerekeknek a normálistól eltérően lényegesen nagyobb szükségük van az állandó „próbálkozásra", hogy a megfelelő válaszreakció kialakulhasson. „Ügyetlenségük" miatt folytonos tiltásokba ütköznek, ami fokozza lemaradásukat.

"Ne fuss, mert elesel!" - hallani a szülői intést, pedig ezzel a fejlődés esélyétől fosztják meg csemetéjüket!

a gátló folyamatok hiánya miatt

Sok futni tanuló gyereknél a lendületvétel után elmarad a lefékezés. Ha egy-egy gyermek esetében felfigyelünk hasonló jelenségre, próbáljuk inkább a mozgás lefutását segíteni. Nagy jelentőségű e gyerekek számára, ha megéreztetjük velük, hogyan is lehet megállítani a mozgásukat.(pl. ölbe véve őket pörgünk velük majd lassítva megállunk; kezét, lábát fogva pörgünk, majd lassítva megállunk) Megelőzhető a korai szakaszban a probléma kialakulása, különösen lusta babák esetében, ha sokat lehet ölben és a felnőtt mozgását, ringatását érezheti. Régen általánosan ismert volt a bölcső, nagyobbaknak gyakori játéka volt a hintaló. Kár volt ezeket elfelejtenünk, mert ezt a funkciót a mai játékeszközök nem gyakoroltatják. Fedezzük fel újra a régen bevált eszközöket!

A megállás - újralendülés mozzanatát kiválóan stimulálja a HINTA. A gravitáció törvénye következtében fellendülés után mindig lefékez, majd újra indul. Ezt a mozgássort a hintán ülve megérzi a gyermek (izom-, térérzék- és testhelyzet érzékelés - P. dr. Balogh Katalin fejlesztő programjából) és lassan alkalmazni is képessé válik.

Biztonságos az a hinta, amelynél az ülőke nem merev anyagból készül, ami a legtöbb balesetet okozná, hanem puha és alakulni tud a gyerek méreteihez. Az igazán jó hinta egy szál kötél, ami előre-hátra engedi billegni a gyermeket. A kevésbé gyakorlottak számára egy szélesebb hevederrel egészülhet ki a kötél közepe, ebbe bele lehet hasalni is, amely testhelyzet lényegesen barátságosabb egy kisebb gyerek számára és egészségesebb is, ha a tartóizmok tehermentesítését vesszük alapul. Előnye továbbá, hogy a kicsik is bármikor ki-be tudnak szállni segítség nélkül, és mert a lábuk le-leér, meg is tudják lökni magukat. A fejlődés a test állandó egyensúlykereséséből adódik, ami meghatározott izmok feszítéséből és egyazon időben más izmok lazításából áll. Ebben a folyamatban az egyre kisebb izomcsoportok koordinálását érhetjük tetten.

Tovább figyelhető ez a folyamat a kötélen lengések során is. A hintázó mozdulat nem csupán oda-vissza történik, hanem a tér minden irányába kiterjedhet, akár körkörös alakban is. Itt már nagyon komoly szerepe van a testsúlyáthelyezésnek, az egyensúlyozásnak. Ugyanez a szerepe Ayres terápiájában a körkörösen billegő szereknek, kötélhágcsóknak, egylefüggesztésű hintáknak. Kötélen kapaszkodva kevés ideig képes tartani teljes testsúlyát a 3-5 éves gyermek. Segítséget jelent a kötél végére kötött csomó. Erre talpát, térdét kulcsolva mentesül a kar a teljes terheléstől. Ha célja is van a kötélen lendülésnek egy mászófal, kötélháló, különböző magasságú kapaszkodók vagy másik kőtél, ill. kötélsorra való átfogás lehetőségével (lásd a Fito System szabadtéri komplexumait) azonnal működésbe lép a szem-kéz, szem-láb koordináció, a tértávolság-, és mélység észlelés. A térészlelést a legtöbb játszótéri eszköz azáltal serkenti, hogy a megszokott magassági szint fölé emeli a gyermeket. Itt tovább bővülnek a lehetőségek a különböző állású síkok mozgásos összekötésével.

Az említett eszközök rendszeres alkalmazása a test teljes koordinációs összehangolódását, a biztos egyensúlyozás képességét eredményezi. Ennek következtében alakulnak ki a precízebb izommozgások, azaz a finommotorika. A finommozgás kifejlődése pedig az írástanulás egyik elengedhetetlen feltétele. Ebből a logikai sorból visszafelé haladva is világossá válik, hogy a finommotoros képességeket az egyensúlyozó folyamatok előzik meg. Ha tehát egy nebuló íráskészségében lemaradás tapasztalható, nem a sorminták gyártásával segítünk, hanem a hiány előzményeit, az egyensúlyozó készség mozzanatait tekintjük át.

Legyen tehát jelszavunk" Vissza a hintát, a lengő, mozgó, billenő szereket minél több és minél változatosabb formában!"